Július 19-től 22-ig voltunk Dél-Tirolban a Világjáró Klub Sopronnal. Vasárnap reggel 7-kor indultunk kocsival, olyan 4 óra körül érkeztünk Vent-be. Itt leraktuk az autókat és egy 2,5-3 órás gyaloglás várt ránk a Martin-Busch menedékházhoz. A menedékházban kaptunk egy szobát 12 ággyal, de csak 10-en voltunk. Hideg víz volt korlátlan mennyiségben, meleg víz pedig csak a fürdéshez (3 €-nyi zsetonért adott 3perc meleg vizet). Érkezés után elfoglaltuk a szállást, gyors, egyszerű vacsora, fekvés. Másnap reggel 8:15-kor indulás. Nagyon szép volt, az előtte napokban érkező hidegfront havat hozott a tájra, így nem volt oly kopár, mint arra számítottam a neten fellelhető képek alapján. Egy völgyben voltunk 2500 m-en és gyönyörű látvány volt, ahogyan szálltak fel a felhők és a köd. Innen mentünk fel a 3455 m magas Kreuzspitze csúcsára. A terep szerintem nem volt nehéz, volt ahol sima füves úton kellett menni, majd a magasabb területeken ez eltűnt és jött a köves-sziklás útszakasz, aztán a csúcshoz közeledve elérkezett a havas rész is. Lent volt, aki rövidnadrágban indult, és ahogyan mentünk fel, úgy öltöztünk vastagabban, és a végén már kabát, kesztyű, sapka. A csúcsról a panoráma gyönyörű. Visszaúton ugyan ezt az utat tettük meg. Ahogyan jöttünk lefele már kezdett jobb lenni az idő és olvadt a hó is. Visszaúton megnéztük a Samoarsee nevű tengerszemet, amit 2900 m-en található. A vállalkozó szelleműek örömmel mártóztak meg a "hőforrásban". Miután visszaértünk a menedékházhoz, kis pihenőt tartottunk, majd vacsora következett. Ezután megbeszéltük a másnapot, majd akinek még volt ereje az elment felfedezőtúrát tenni a környéken. Másnap 8-kor indultunk. Ez elvileg egy lazább túra lett volna kb. 7 km-en 500-600 m szintemelkedés. Körülbelül olyan, mint amit vasárnap is csináltunk. Persze mi a nehezebb utat választottuk. Itt az Ötzi emlékhelyet néztük meg. Az emlékhelynél kicsi pihenőt tartottunk és gyönyörködtünk a tájban. Az emlékhely egy gerincen volt és a túloldalon már Olaszországba lehetett átlátni ahol csodás hegyek, és a völgy alján 1800 m-en egy óriási völgyzárógátas tó volt. Én már itthon tudtam, hogy nekem azt látni kell közelebbről is, de mikor felértünk a gerincre nem is volt eszemben, hogy menjünk le, de a Laci egyszer csak oda kiabál nekem, hogy gyere mert indulunk le a tóhoz. Mondom frankó. Aztán kiderült, hogy csak mi ketten megyünk le, mert a többiek tudatában voltak a hegyek, és testi erejük által szabott határoknak. Hát mi nem… Az út 4 km és 1200-1300 m szintkülönbség le, és még egyszer ennyi föl, majd még irány haza. Délben indultunk az emlékhelytől, és 3 órára értünk le a tóhoz. Ahogyan jöttünk le a gerincről ugyan úgy mint előző nap, először köves, sziklás, majd füves, cserjés volt a táj, majd a tóhoz közeledve beértünk egy erdőbe. Útközben legelő birkák, tehenek és mormoták kísértek a rengeteg csodálatos virág és rovar társaságában. Mikor leértünk a tóhoz az első dolgunk az volt, hogy találjunk egy boltot, de a kis településen (Vernago) kocsmán és fogadón kívül mást nem találtunk. E "mennyországot" felismerve éhes gyomorral lementünk tópartra, megettük a maradék kis ételünket és pihentünk a visszaútra. 4-kor indultunk vissza. Természetesen a hegyekben szeszélyes az időjárás, így elkapott minket a hirtelen jött eső, majd a jégeső, aztán megint eső, majd feltámadt a szél, aztán elállt és kisütött a nap. Persze ekkorra már teljesen eláztunk. Este 8-ra értünk fel a gerincre. Az ottani menedékházban ittunk egy teát, pihentünk, majd 9-kor indultunk vissza a szállásra. Még egy jókora gyaloglás várt ránk. Szerencsére az elején meredekebb lejtő és hó is volt, így ott gyorsan tudtunk haladni, mert csúsztunk lefelé, így este 10-re visszaértünk a szállásunkra. Mikor indultunk már sötétedett, de szerencsére mindkettőnknél volt lámpa. Másnap reggel 7-kor indulás, mert mentünk le a kocsikhoz és irány haza. Innsbruckban megálltunk és megnéztük az Ambras-kastélyt, majd kicsi kevergés a városban, bevásárlás a hazaútra, és folytattuk utunkat Sopronba. Hazaúton kicsit szétszakadt a társaság, és mi este negyed 10-re értünk Sopronba.

Ez a túra nagyon sok szép emléket adott számomra, így ha tehetem, akkor újra visszatérek a havas hegyek közé.